udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 66 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66

Névmutató: Babiuc, Victor

1990. november 12.

Borbély László interpellációjára Victor Babiuc igazságügyminiszter válaszolt: nem indokolt a képviselő kérése, hogy bocsássák szabadon azt a hat marosszentgyörgyi lakost, akiket a márciusi események miatt tartanak fogva. Babiuc szerint súlyos a vád ellenük. Az egyik parlamenti interpelláció kérdésessé tette, hogy lehet-e etnikai alapon társadalmi, szakmai mozgalmakat létrehozni. Az igazságügyminiszter válaszában formai kifogásokra hivatkozott: a Magyar Cserkészek Egyesülete, illetve a Romániai Magyar Orvosok és Gyógyszerészek Szövetsége azért nem kapott működési engedélyt, mert túl sokáig késett a két minisztérium jóváhagyása. /Bartha Margit: Radikalizmus, mégpedig a javából! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 15./

1992. június 27.

Tőkés László püspök Victor Babiuc belügyminiszterhez írt levelében tiltakozott a jún. 15-i incidens miatt, amikor az egyházkerület gépkocsivezetője konfliktusba keveredett a határon a vámtisztviselővel. A vámtisztviselő megjegyzéseket tett Tőkés Lászlóra és nem volt hajlandó bemutatkozni. /Tőkés László: Visszaélések a vámnál. = Bihari Napló (Nagyvárad), jún. 27./

1992. szeptember 2.

Boross Péter belügyminiszter szept. 1-jén kétnapos látogatásra Romániába utazott, az első napon és Victor Babiuc román belügyminiszterrel együtt Bukarestben aláírta a személyek átvételéről szóló kormányegyezményt - közkeletű nevén toloncegyezményt. A két miniszter egyúttal megállapodást írt alá minisztériumaik közötti együttműködésről, valamint két új határátkelőhely /Méhkerék- Nagyszalonta, Battonya-Tornya/ 1993 végéig történő megnyitásáról. /MTI, Magyar Nemzet, szept. 1./ Másnap Boross Péter Marosvásárhelyre látogatott, találkozott Nagy Győző polgármesterrel, majd a városi tanács tagjaival. A miniszter felajánlotta az általa vezetett tárca és a magyarországi helyi önkormányzati, közigazgatási segítségét. Találkozott az RMDSZ megyei szervezetének vezetőivel is. /Népszabadság, szept. 3./

1992. szeptember 24.

Rudolf Seiters német belügyminiszter Bukarestben aláírta román kollégájával, Victor Babiuc-kal azt a megállapodást, amelynek értelmében Románia visszafogadja az ebben az évben illegálisan Németországba érkezett 43 ezer embert. Ion Cioaba, akit nemrég egy romániai ortodox templomban a cigányok királyává koronáztak, együttműködését ajánlotta fel a német kormánynak a zömében cigány bevándorlók hazatelepítésében. Ellenszolgáltatásként Bonn hozzájárul a romániai cigányok szociális helyzetének javításához kórházak, műhelyek építéséhez. /Pesti Hírlap, szept. 23, szept. 25./

1996. december 9.

Parlamenti bemutatkozása előtt, dec. 9-én Victor Ciorbea megbízott miniszterelnök közzétette kormánylistáját és kormányprogramját. Két RMDSZ-politikus helyet kapott a kormányban: Birtalan Ákos idegenforgalmi miniszter, Tokay György a miniszterelnök mellé rendelt, a kisebbségi ügyeket felügyelő tárca nélküli miniszter. A kormányt a Demokratikus Konvenció legerősebb tömörülése, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt /KDNPP/ uralja hét miniszteri és több miniszteri rangú államtitkári poszttal, a Szociáldemokrata Unió hat tárcát kapott, köztük van a védelmi és külügyi. A kinevezettek között van Adrian Severin külügy-, Victor Babiuc védelmi, Gavril Dejeu belügy-, Virgil Petrescu oktatási -, Ion Caramitru művelődési miniszter. A kormány főtitkára Remus Opris /KDNPP/. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 11., Magyar Nemzet, dec. 10./

1997. január 16.

Victor Babiuc védelmi miniszter elmondta, hogy 1997-ben a bruttó nemzeti össztermék 4 százalékát, mintegy 7000 milliárd lejt fordítanak a hadsereg kiadásaira, szemben a tavalyi 2500 milliárddal szemben. A miniszter közölte hogy vegyes katonai egységeket hoznak létre Magyarország, illetve Bulgária és más szomszédos államok részvételével. /Magyar Hírlap, jan. 18./

1997. február 15.

Febr. 17-én Victor Babiuc védelmi miniszter Debrecenbe utazott, ahol Keleti György honvédelmi miniszterrel tárgyalt. A két miniszter titokvédelmi egyezményt írt alá, amely feltétele annak, hogy a két ország katonai és haditechnikai együttműködése bővülhessen. Elhatározták, hogy a két minisztérium integrációs kérdésekkel foglalkozó helyettes államtitkárai havonta, a miniszterek pedig negyedévente találkoznak egymással, felváltva a két országban. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 19./

1997. március 5.

A magyar-román viszonynak az elmúlt időszakban tapasztalható javulása megsokszorozta mindkét ország NATO-csatlakozási esélyeit, jelentette ki Victor Babiuc védelmi miniszter márc. 6-án Brüsszelben. Babiuc a NATO-tagságért folytatott intenzív román diplomáciai erőfeszítések részeként látogatott Brüsszelbe, a NATO-központba, tárgyalt Javier Solana NATO-főtitkárral. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 8./

1997. április 21.

Victor Ciorbea miniszterelnök ápr. 21-én fogadta az ápr. 20-án romániai látogatásra érkezett Keleti György honvédelmi minisztert, aki előzőleg Victor Babiuc védelmi miniszterrel tárgyalt. Megállapodtak abban, hogy 1998. jan. 1-től megalakul a közös román-magyar békefenntartó zászlóalj, és tanulmányozták a gyorsreagálású közös egység létrehozásának lehetőségeit is. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 22./ Keleti György a román kormányfőtől ígéretet kapott arra, hogy idén okt. 6-án a 13 aradi vértanú emlékművénél személyesen a magyar honvédelmi miniszter koszorúzhat. A két miniszter által a hadisírok gondozásáról aláírt szándéknyilatkozat a következő, augusztusi miniszteri találkozón ölthet szerződéses formát. Jelenleg román hadtörténész küldöttség tartózkodik Budapesten, hogy tanulmányozza azokat a hadtörténeti dokumentumokat, amelyeket átad majd a magyar fél. /Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./

1997. április 22.

Az Evenimentul Zilei szerint Nicolae Alexandru a Szenátus Védelmi Bizottságának elnöke, aki állítólag szabadkőműves páholynak is tagja, kijelentette, hogy kérni fogja az Egyesült Államok Kongresszusának szabadkőműves tagjait, hogy támogassák Románia NATO-csatlakozását. Radu Timofte RTDP-s szenátor kijelentette, hogy a szabadkőművesség a román állam fontos tisztségeinek elfoglalására törekszik. Az RNEP-es Vasile Matei, aki a Román Hírszerző Szolgálatot felügyelő bizottság tagja kijelentette, hogy mind Severin külügyminiszter, mind Victor Babiuc védelmi miniszter szabadkőműves páholyok tagjai. /Romániai Sajtófigyelő (Bukarest), ápr. 22., 73. sz./

1997. június 16.

Az amerikai állásfoglalás ellenére Románia még mindig reménykedik abban, hogy meghívást kap a júliusi madridi NATO-csúcstalálkozóra, nyilatkozta jún. 16-án Lisszabonban a kétnapos a látogatásra Portugáliába érkezett Victor Babiuc védelmi miniszter. /Románia reménykedik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

1997. július 19.

Victor Babiuc védelmi miniszter bejelentette, hogy a NATO-bővítés első köréből való kimaradás nagyobb terhetek ró a román hadseregre, emiatt 40 százalékkal kell növelnie az ország ama katonai kiadásait, amelyek a NATO-val lettek volna kapcsolatosak. Romániának a közeljövőben 1,2 milliárd dollárral kell növelnie védelmi katonai kiadásait. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 19-20./

1997. augusztus 11.

Victor Babiuc védelmi miniszter Párizsból hazautazva aug. 11-én - útját Budapesten megszakítva - a Ferihegyi repülőtéren találkozott kollégájával, Keleti György honvédelmi miniszterrel. Megállapodtak abban, hogy koraősszel Budapestre látogat a román miniszter. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 13./

1997. szeptember 1.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács szept. 1-jei rendkívüli ülésén Emil Constantinescu államelnök kijelentette, hogy Románia védelme képtelen teljesíteni egy sor nemzetközi vállalását, így például a boszniai békefenntartó erőkben való további részvételt, amennyiben a költségvetése 750 milliárd lejjel csökken. Victor Babiuc védelmi miniszter megerősítette, hogy Románia professzionális hadsereg megteremtésére törekszik, de 6-7 éven át még nem adja fel a kötelező katonai szolgálat gyakorlatát. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 3./

1997. szeptember 26.

Szept. 26-án kétnapos hivatalos látogatásra Magyarországra érkezett Victor Babiuc védelmi miniszter. Magyarország és Románia viszonyát nem módosítja, ha Magyarország előbb lesz a NATO tagja, jelentette ki Babiuc. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 29./ Babiuc szept. 26-án Keleti György honvédelmi miniszterrel megállapodott abban, hogy Keleti György okt. 6-án koszorút helyez el Aradon, az aradi vértanúk emlékhelyénél. Az ősz végén Bukarestben aláírják a közös magyar-román békefenntartó zászlóalj létrehozásáról szóló dokumentumot. A tárgyaláson szóba került a magyar-román hadiipari együttműködés is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 29./

1997. december 4.

Az "Atac la persoana" (Személy elleni támadás) című román antiszemita hetilap dec. 2-i száma zsidó származású román közéleti személyiségek névsorát és fényképeit közölte, miközben hasábjain spekulánssággal, terjeszkedési politikával és szektánssággal vádolta a zsidóságot. A címlapján sárga csillaggal megjelent hetilap 200, feltehetően zsidó újságíró, politikus, író, művész és üzletember nevét tette közzé. A lap szerint a listán szereplő személyek az "irányító, kulturális és gazdasági hatalom minden szintjére beszivárogtak". "A zsidó expanzionizmus, amely hosszú uzsoraháborújában a társadalmi, gazdasági és kulturális rendszert ostromolta, megerősítette stratégiai fontosságú pozícióit a különböző államokban" - írja a lap, amelynek antiszemita megnyilvánulásait Emil Constantinescu román elnök már korábban elítélte. A listán többek között szerepel Victor Babiuc védelmi, Adrian Severin külügy-, és Ulm Spineanu volt reformügyi miniszter, valamint Petre Roman, a szenátus elnöke, és Zoe Petre, Emil Constantinescu elnök egyik tanácsadója. Mihai Antonescu, a hetilap főszerkesztője elmondta, hogy igyekeztek olyan zsidó személyiségek nevét közzé tenni, akik kevésbé ismertek. Dorel Dorian, a romániai zsidó nemzeti kisebbség parlamenti képviselője az eset kapcsán kijelentette: a védekezés csak az antiszemiták malmára hajtaná a vizet, akik a félelem légkörét igyekeznek megteremteni az országban. - Romániában nincs sajtótörvény, ami a fajgyűlölő, sértő, vagy trágár tartalmú írások megjelentetését megakadályozná. Az igazságügyi hatóságok a büntető törvénykönyv rendelkezései alapján azonban mégis eljárhatnak ezekben az esetekben. /Sárga csillagos lap névsora. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

1997. december 20.

Magyarországnak érdeke, hogy Románia megfeleljen a NATO-tagság követelményeinek, jelentette ki Keleti György honvédelmi miniszter dec. 20-án a Nagyvárad melletti Félixfürdőn, ahol Victor Babiuc román védelmi miniszterrel találkozott. A rendszeresnek mondható találkozón áttekintették a katonai együttműködés időszerű feladatait. Mindketten úgy látják, hogy az együttműködés példaértékű. A két miniszter katonai szállítási intézményt írt alá. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./

1998. január 9.

Victor Babiuc védelmi miniszter elégedetlen a költségvetéssel. Szerinte 1997-ben a nemzeti össztermék legalább 3 százalékára lett volna szüksége a védelmi kiadásokra, azonban a Ciorbea-kormány alig valamivel több mint 2 százalékot hagyott jóvá. Babiuc szerint a NATO-szabványoknak megfelelő korszerű haditechnika vásárlásához több mint 4 milliárd dollárra van szükség a következő hat évben. /Négymilliárd dollár kell a hadseregnek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 9./

1998. január 22.

Victor Babiuc, a Petre Roman vezette román Demokrata Párt /DP/ alelnöke, védelmi miniszter jan. 22-én kijelentette, hogy a jelenlegi parlamenti vita lezárása után a Demokrata Párt miniszterei távoznak a kormányból, ha addig nem teljesítik a párt követeléseit. A Demokrata Párt eddig azt sürgette a koalíció vezető erejétől, a parasztpárttól, hogy váltsa le Victor Ciorbea miniszterelnököt. /Bihari Napló (Nagyvárad), jan. 23./

1998. február 5.

A Demokrata Párt nemcsak minisztereit, hanem államtitkárait is visszavonja a Ciorbea-kormányból, de a továbbiakban is támogatja a kormányt, jelentette be Victor Babiuc védelmi miniszter, a DP alelnöke. Babiuc megjegyezte,hogy az oktatási törvény tekintetében a DP a kormány változatát támogatja, kivéve azt, hogy a földrajzot és a történelmet pártja szerint a kisebbségi iskolákban is román nyelven kell tanítani, és a kisebbségi egyetemek tekintetében a "multikulturális" jelzőt is tartalmazhatná a szöveg. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 6./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék